Nemzetközi Építész és Mérnök Fórum Fotózás | Budapest Music Center

Egy nemzetközi konferencia fotózása mindig érdekes kihívás. Ezúttal az volt a feladatom, hogy egy építész és mérnök fórumot, a SHARE Budapest rendezvényt dokumentáljam fotókkal, aminek a Budapest Music Center biztosított helyszínt. Számos előadó volt jelen, köztük az építész szakma kiválóságai a világ minden tájáról. A prezentációk a jelenre és jövőre koncentráltak, az építészeti és mérnöki innovációra, valamint új technológiák kutatására fenntartható és okos épületek tervezéséhez. A SHARE Budapest rendezvény sikeres kapcsolatépítési platformként is funkcionált, ezáltal új üzleti kapcsolatok létrehozásában is segédkezett. A földszinti nagy előadóterem a plenáris ülések helyszíne volt, ahol a résztvevők számos vitaindító és vendégelőadói beszédet hallgathattak meg, míg napközben egy kisebb konferenciateremben a jelenlevő részvevők egy-egy adott témát vitattak meg. Már a nap folyamán kellett fotókat átküldenem a megbízómnak, a képek a közösségi oldalakra kerültek ki. A rendezvényfotózás egyszerre két helyszínen egy épületen belül, miközben a képek feldolgozása és átadása is feladat, mindenképp jó tapasztalatnak bizonyult.

 

Nincsenek kommentek

Sorry, the comment form is closed at this time.